Már nagyon fiatalon megragadott a vízpart közelsége csend, a nyugalom és a horgászat szenvedélye. Majd a szerencse úgy hozta, hogy Tiszai hajós lett belőlem. A szabadságnak hamar vége lett, amikor megismertem egy nagyon csinos, fiatal szolnoki lányt, aki később a feleségem lett. A járműjavító dolgozója lettem, ahol a dolgozók létre hoztak egy horgász egyesületet és ott lettem először egy csapat tagja. Onnantól kezdve nem volt megállás. Meghívtak a megyei csapatba, ami rendkívül erős szolnoki csapat volt. Háromszor nyertünk egymás után magyar bajnokságot, majd egyéniben is a dobogón végeztem, és a válogatottba is bekerültem. Majd jött egy időszak, amikor a munkám nem engedte meg, hogy versenyezzek. Ebben az időszakban a Józsika fiam nagyon szépen szerepelt a válogatottban, és engem az is kielégített, hogy a háttér embere lehettem. Aztán elérkezett az életemben újból az idő, amikor újra versenyezhettem. A Veterán csapat tagjaként egyéniben háromszoros magyar bajnok lettem, a válogatottal egy harmadik, és egy első helyezést értünk el, a világbajnokságokon. 2020-ban volt szerencsém végig nézni egy egyéni Országos Feeder Bajnokságot. Ez felkeltette az érdeklődésemet a feeder szakág iránt. Walter Tamás invitálására elindultam 2021-ben a felnőtt egyéni és a Masters bajnokságon. Végül olyan jól szerepeltem, hogy a csapatkapitány meghívott Masters csapat első csapatába. 2020-ban azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy legyek a Maros Mix csapat tagja. Utólag is nagyon szépen köszönöm!
Varga József
Veterán Csapat Világbajnok