Annak a kedves olvasónak, aki veszi a fáradtságot, hogy végigolvassa cégünk bemutatkozó írását nem kell bizonygatnunk, hogy a Maros-Mix Kft. múltja és jelene egybeforrt a magyar versenyhorgászattal. Immár 35 éve, az akkor már meghatározó erejű makói versenycsapat két tagja elhatározta, hogy a versenyeken szerzett tapasztalatait felhasználva, hatékony etetőanyagokat készít a horgászok széles táborának. Ezeket az etetőket, csalikat folyamatosan fejlesztve jutott el cégünk oda, hogy tulajdonképpen mindenféle horgászmódszerhez, mindenféle körülményekhez tud csali kínálatot nyújtani. A Maros-Mix Kft. termékskáláján, a MAROS márka mellett, Erdei Attila teszthorgászunk nevével fémjelzett és minden évben új árucikkekkel bővülő EA termékek is megtalálhatóak. A világ- és Európa-bajnok Walter Tamás által megálmodott és a Maros-Mix három évtizedes gyártási tapasztalatával testet öltött Serie Walter termékcsalád pedig új szintű lehetőségeket kínál az úszós és a feeder horgászatban egyaránt. Ezen felül cégünk forgalmazza Magyarországon és Romániában az olasz Tubertini termékeit is. Büszkék vagyunk arra, hogy készítményeink iránt nem csak itthon, hanem külföldön is egyre inkább nő az érdeklődés. És továbbra is valljuk: „Nem csak a Maros-Mix termékek tehetnek valakit eredményes horgásszá, de velük sokkal könnyebb halat fogni!”
EREDMÉNYEK 2023
2023-ban a magyar horgász versenysport újra hatalmas nemzetközi sikereket elérve növelte tovább népszerűségét. Büszkék vagyunk arra, hogy egyrészt szokásunkhoz híven a Magyar Csapat támogatói lehettünk, másrészt, hogy a bőséges hazai bajnoki termés mellett ismét számos nemzetközi érem megszerzéséhez járultak hozzá a Maros Csapat versenyzői. A hosszúelőkés feeder valamint az úszós szakágban meghirdetett mindkét klubcsapat országos bajnokságot megnyerték csapataink. Feeder klubcsapat magyar bajnok a Maros-WalterLand Team, úszós bajnok a Maros támogatott versenyzőket felvonultató WalterLand-Daiwa csapat! Májusban sporttörténelmet írt a Masters-Veterán-Mozgáskorlátozott világbajnokságon a hazai különítmény, mindhárom kategóriában világbajnoki címet szereztek a Magyar Csapatok! A masters válogatott tagja volt Ambrus Tibor, Erdei Attila és Ifj. Holler László, egyéniben Erdei Attila ezüstérmet szerzett. A veterán bajnokcsapat tagja volt Varga József, a mozgáskorlátozott csapat sikeréhez pedig Csala Tibor járult hozzá a Maros Team versenyzői közül. Júniusban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon örülhettünk a Magyar Csapat ezüstérmének és Csillag László fantasztikus egyéni bronzának. A hab a tortán nemzeti feeder válogatottunk Szerbiában elért világbajnoki címe volt, ahol az aranyérmes Magyar Csapat tagja volt Bakó Péter, Erdei Attila, Sivák Mátyás és Walter Tamás. 2023-ban is bővelkedtünk magyar bajnoki címekben. Bakó Péter újra a felnőtt feeder „király” kategória magyar bajnoka, emellett korosztályos U25 feeder és úszós magyar bajnok. A hölgyek közül WalterBarna Diána női feeder magyar bajnok lett, Savanyó-Kovács Hajnalka pedig megvédte bajnoki címét a női úszós szakágban. Végül, de nem utolsó sorban Erdei Attila is megnyerte újabb masters úszós magyar bajnoki címét. Szívből gratulálunk minden versenyzőnknek!