Nyakunkon a versenyszezon, és bár a vírushelyzet egyelőre nem sokat engedett a szorításából, mi továbbra is bízunk benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan tudunk majd horgászni és versenyezni.
WalterLand Kupa
2021 április 16-17, Szeged Maty-ér
A pandémia sokadik hullámának és a külföldi utazásokat szinte lehetetlenné tevő aktuális szabályozásnak köszönhetően sajnálatos módon idén sem kerül megrendezésre Európa legnagyobb presztizsű nemzetközi úszós csapatversenye a WalterLand Masters. Ennek köszönhetően azonban lehetőség nyílik arra, hogy 2000-es évek hagyományait felelevenítve horgásszunk egy jót a WalterLand Kupa egyéni és csapatversenyen ☺
A verseny két fordulós, fordulónként 4 órás, és az aktuális úszós szabályzat szerint kerül megrendezésre. Az idei évtől érvényes szabályokat megtaláljátok a MOHOSZ honlapján, de szeretnénk kiemelni az új haltartó szabályozást, mely szerint maximum 20kg hal tehető egy haltartóba. Minden olyan esetben, amikor ennél több halat mérünk egy szákban, akkor az a szák 20kg súllyal szerepel majd csak az eredményben. Mivel a pálya könnyen adhat akár 50-60kg halat is, legyen nálatok haltartó bőven! Mivel csapatversenyről van szó, elsősorban 4 fős csapatok nevezését várjuk, de az egyéni nevezőket is csapatba rendezzük a sorsolásnál.
A verseny előtt 2 nap tréningre van lehetőség, melynek árát magában foglalja a nevezési díj.
PROGRAM ÁPRILIS 16-ÁN PÉNTEKEN
6:00 – 7:00 Regisztráció
7:00 Megnyitó
7:15 Sorsolás
8:00 Rajthelyek elfoglalása
10:00-14:00 verseny
16:00- kapitányi megbeszélés
PROGRAM ÁPRILIS 17-ÉN SZOMBATON
7:15 Sorsolás
8:00 Rajthelyek elfoglalása
10:00-14:00 verseny
16:30- Díjátadó
NEVEZÉS
A kormány november 11-e óta hatályos rendelete értelmében a versenyen kizárólag MOHOSZ versenyzői engedéllyel rendelkezők indulhatnak! A nevezéseket kizárólag e-mailen fogadjuk el és jelezzük vissza. A verseny hivatalos e-mail címe a verseny@walterland.net, ide várjuk a jelentkezéseket legkésőbb 2021 április 10-ig. A pálya befogadó képessége várhatóan maximum 160 fő azaz 40 csapat.
A nevezési díj 80.000 Ft, mely magában foglalja a pályára érvényes napijegyet. A nevezési díj a péntek reggeli regisztráció során fizetendő.
A covid járvány okozta folyamatosan változó szabályozás és az aktuális rendeletek függvényében a versenykiírás vagy program bármely pontja változhat, erről a nevezetteket szükség esetén a nevezést feladó email címén értesítjük. A fentiek okán kérünk mindenkit arra, hogy naprakészen kövesse az aktuális járványügyi rendelkezéseket valamint a MOHOSZ aktuális eljárásrendi tájékoztatóit, mert a versenyt ezen szabályok betartása mellett rendezzük majd meg (pl: távolságtartási, maszkviselési szabályok, sorsolás menete, mérlegelés, stb.)
Találkozzunk Szegeden!
forrás