A felhős-ködös idő ellenére megtelt a Maty-éri evezőspálya a XVIII. EA Kupán. Közel 180 versenyző öt kategóriában közel két tonna (1919 kg) halat fogott az év egyik legspeciálisabb versenyén, hiszen az öt órás fordulóban úszós és feeder módszerrel egyaránt lehetett horgászni. A két technika ötvözése a Maty-éren sok esetben indokolt lehet, hiszen a verseny kezdetében olykor a belső területeken kell keresni a halat, még az idő előrehaladtával a partközelben, rakósbottal precízen és gyorsan lehet rájuk horgászni. A 10 kg-os átlagfogás jól mutatja, hogy a Maty-ér igazán bőkezű volt azzal, aki megfelelően tudta vallatni. Természetesen mind a feeder, mind az úszós technikák célhala a ponty volt. Az egy fordulós verseny alatt születtek igazán kimagasló eredmények, amelyeket a kategóriák élén kell keresnünk! Folytassuk a sort hát a kategóriákkal s győzteseikkel.
18. EA RECORD KUPA 2022 EREDMÉNYEK LETÖLTÉSE
FELNŐTT KATEGÓRIA
141 fő indult a kategóriában, a szomszédos országokból is sokan érkeztek. A nyolc szektor közül átlagban a legjobban a "J"-ben fogtak, itt 260kg felett alakult a szektor összfogás s innen is került ki a győztes Vidó Roli személyében, a közel 35 kg-os fogásával.
55+ KATEGÓRIA
A 15 fős kategóriában Gyurkovics Gyula volt a legügyesebb 27.440g-os terítékével nyerte a szektorát.
65+ KATEGÓRIA
A 65+ kategória igazán erősre sikeredett, ugyanis a 9 fős szektor 177 kg-ot fogott, az átlagfogás 19kg-t is verte! A kategória győztese, aki egyben a 2022-es EA Record Kupa legtöbb halát fogó versenyzóje is, id. Varga József 44.520g-os összfogással.
NŐI KATEGÓRIA
Hölgyek közt négy versenyző mérte össze tudását, a kategóriát 13.900g fogott hallal Godó Kitti nyerte!
UTÁNPÓTLÁS KATEGÓRIA
Ugyancsak négy kemény legény vágott neki a versenynek, közülük Kertész Botond 25.680g fogásával felnőtt mezőnyben is megállta volna helyét!
Köszönjük a résztvevő versenyzőknek, hogy eljöttek az év egyik legutolsó rangos versenyére, s persze szívből gratulálunk a győzteseknek. Jövőre újra EA Kupa!